A Házasság első látásra párjai, Enikő és Peti már a műsor elején szimpatizáltak egymással, többször is hangoztatták, hogy megvolt az a bizonyos szikra közöttük, azonban kapcsolatuk megrekedt egy bizonyos szinten.

A fiatal lány ráadásul úgy érzi, hogy „túl kevés” Petinek, ugyanakkor ahogy a nézők is észrevehették, elég határozott elképzelései vannak.

A pár szakértők segítségével próbálja rendbe hozni a kapcsolatukat. Legutóbb Bajára, a férfi egyik barátjához utaztak, ahol csúnyán összevesztek. Kirándulást is terveztek, azonban ez már nem valósult meg. Peti azt javasolta, hogy a heves vita miatt mind a kettőjüknek az lenne a legjobb, ha külön folytatnák, és nem aludnának együtt.

A történtek Enikőt nagyon megviseltek, aki könnyes szemmel mesélt a részletekről.

„Nem is tudom, hogy most mit mondjak. Nagyon durván összevesztem a Petivel.  Hirdetés

Nem számolt azzal, hogy így össze fogunk veszni a semmin tulajdonképpen” – mondta kétségbeesetten a TV2 műsorában. Forrás: magyarokklubja.com