Budapesten született 1947. február 4-én, tehát még most is “csak” 76 éves lenne….


6 éves korában még magánúton, majd később 14 éves koráig zeneiskolában tanult. Gitározni, zongorázni

,

énekelni, de játszott elektromos orgonán is. Tanította Geszler György zeneszerző, Balassa P. Tamás, Bágya

András. Érettségi után Külkereskedelmi Főiskolát végzett, jól beszélt angolul, 1965-ben a TAXI Vállalatnál

egy együttesben énekelt, s játszott, amin kellett.


1967-ben a Rádió két felvételt is készített vele – Máté Péterrel – ,az Úgy várom, jössz-e már? és a Mondd már c. dalait.

Aztán megnyerte az akkoriban népszerű pol-beat fesztivált. Hétvégéken fellépett saját zenekarával a

Vásárhelyi Kollégiumban. Ennek lehetett hatása, hogy a Műszaki Egyetemen 1968-ban megnyílt a Máté

Klub.


1973-as, 74-es év az Express-együttesről szólt, velük lépett fel, hatalmas sikerrel szerepelt a drezdai

slágerfesztiválon, a fődíjat is elnyerve.


1976-ban meghívták Írországba, Castlebar Song Contest-re, publikálatlan dalok versenyére – Tárd ki

karjaidat c. dala első díjat nyert. Hangszerelte a Jézus Krisztus szupersztár magyar változatát, és Júdást

énekelte 1984-ben, a Madách Színház Arnold Wesker – A királynő katonái című darabhoz kísérőzenét írt.

Csodálatos, mély érzelmű zeneszerző, énekes volt, kiválóan hangszerelt, és tanult hangszerein is

tehetséges volt.


Énekstílusa egyéni volt, és repertoárja szerteágazó.

Több mint 150 dala őrzi emlékét, melyek között – mint később jelzem – világsláger is akad, valamint

nemzetközi díjak..Az 1970-es évek elején rendszeresen fellépett a Műegyetem Ezres klubjában akkor még

feleségével, Dékány Saroltával. 1973-ban a „Hull az elsárgult levél” című dala első lett a Made In Hungary

rádiós vetélkedőn. „Elmegyek” című dala „Nicolas” címmel, Sylvie Vartan előadásában világsláger lett.

Számtalan duettet is énekelt, többek között Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány

Saroltával és Zalatnay Saroltával.Első felesége Dékány Sarolta volt, de rövid, összesen 2 évig tartó

házasságukból gyermek nem született. Forrás: 5letes.com