Varga Viktor, ismert énekes, nemrég vásárolt egy házat Budakalász határában, a Dunapart közelében, és elkezdte annak felújítását. A felújítás idejére egyedi megoldást választott: egy jurta felállításával az udvarán lakik.


Varga hamarosan rájött, hogy ez az életforma annyira megfelel neki, hogy már nem is vágyik vissza a hagyományos házba. „Ez az organikus forma azonnal magával ragadott, innentől kezdve nincs is kedvem sarkos házban lakni. Egyre jobban az organikusság felé haladok” – nyilatkozta az énekes.
A házban áram van, de víz nincs, így Varga a Dunát használja tisztálkodásra. Nemrégiben a Duna áradásáról posztolt, megosztva, hogy otthonát is fenyegeti a víz. Később egy videóban mutatta meg, hogy otthona víz alá került. “Immáron a házam és jurtàm újra a Dunáé. Az ember mindent csak bérel, még a testét is.”
“Mindíg is szerettem volna egy dunai ingatlant…(imádom a Dunát!mindíg tanít valamit a nagy folyó. Megmutatja az élet körforgását zanzásítva, és a természet csodálatos visszahódító erejét. Az ember csak egy apró, alig-alig létező tényező!” – írta

A felújítási munkálatokban Varga apja is segített, de sérülései miatt már nem tud. „Még egy év kell, hogy teljesen kész legyek, mert gyakorlatilag egyedül csinálom az egészet. Apukám segített, de most már nem tud” – említette Varga. A munkálatok során Varga naponta hosszú órákat dolgozik. „Fél éve mindennap reggel nyolctól hajnali négyig dolgozom. Nem érdekel a hideg, a meleg, keményen hajtom a munkát. Ez számomra egy alkotói folyamat, az új otthonom lesz az én műalkotásom.” Forrás: eztnezd.net