Az R-GO együttes fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából a Blikk meginterjúvolta az együttes

frontemberét, Szikora Róbertet. Az énekes nagyon érdekes dolgokat mondott arról, hogy érzi Isten

támogatását, és ő rendelte neki a zenei pályát. Beszélt arról is, milyen érzései voltak és vannak a jubileumi

koncert után.

„Az első érzés a hála, amiért ott van melletted a Jóisten, a feleséged, a közönség. Az én munkám egy

elhívás volt, Isten elhívott magához, és közölte: Fiam, te erre születtél, csináld! Egy ilyen születésnap

mérföldkő, de a következő bulin már nem lehet arra hivatkozni, hogy az Arénában közel 14 ezer ember

lélegzett együtt. Ám a hulláma olyan erős, hogy még mindig nem tudott leülepedni. Kívülről talán úgy

gondolják, hogy ha az ember sztár, hozzászokik, de nem, én még jó sokáig fogok ebből táplálkozni.

Ráadásul ebben az évben volt a musicalem bemutatója és a Valmarral is történt ez a kis balesetünk” – és

miközben ezt mondta, elnevette magát.

Az énekes beszélt arról is, hogy hogyan hatott a rajongóira a Valmarral közös Ki ez a lány c. fiatalos sláger:

„Nyilvánvalóan jót tesz ez a fajta vérátömlesztés, főleg, hogy az R-GO negyven éves. Új oxigént kapott a

közönség, és láthatóan több fiatal lány, de inkább tinédzser jelent meg az első sorokban. Pedig nem

játsszuk ezt a számot, igaz, néha bohóckodom vele, hogy ébren tartsam őket, beéneklek nekik egy sort,

ők meg válaszolnak. Forrás: 5letes.com