Eddig még nem közzétett videó került előt V.w.M-ről. A TikTokon tették közre, mégpedig egyik rajongója

rakta fel.

Egy jópofa felvétel, ahol még kamaszként ad interjút.

Ezen a felvételen més igazi tini – még kicsit gátlásos, az egész jelenség az az igazi kisfiús kinézet, aki már

szeretne nagyfiúnak látszani.

De egy dolog azonos – akkoriban is ott volt kezében már a mikrofon.

Ennek az az apró oka, hogy zsenge gyermekkorától az volt a célja, hogy egyszer majd sikeres rapper

legyen, és hogy legkedvesebb időtöltéséből élhessen meg.

Ez aztán – mint tudjuk – meg is valósult, hisz a felvétel után tízegynéhány évvel más igencsak befutott

zenész lett belőle, s anyagi gondjai biztos, hogy nincsenek.

Jelenleg – immár házasságban él Kulcsár Edinának, Magyarország egyik legszebb lányával és közös

gyermeküket várják.

A videóban arról beszél, hogy iskolába jár, de szeretnek barátaival zenélni, ez az életük, vérükben van a

zene. Tolják egymást előre, amennyire csak tudják –


és aki akkor még nyilatkozott egy Varga Márk nevű kisfiú volt, aki akkor még csak reménykedett,

álmodozott rajta, hogy majd egyszer sokan figyelnek rá. Forrás: 5letes.com