Bizonyára sokan értesültek róla, hogy Oszvald Marika március 15-e apropóján komoly díjat vehetett át.
El is mondta ennek jogán, hogy ezek a díjak milyen értékűek számára.
A közkedvelt művésznő immár a 70. évét is betöltötte, ám korántsem olyan, mint a korabeliek, az 50 éves
pályafutása után is még mindig kifejezetten energikusnak számít.
Az immár Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő, operettprimadonna tagja a Halhatatlanok Társulatának
is, és érdemes művészi rangot is kapott.
Most viszont a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetését vehette át.
“Örültem neki, elhalmoztak a kollégák, barátok, rajongók a gratulációkkal… Az az igazság, hogy én
minden elismerésnek örülök, még a hátba veregetésnek is. Köszönettel fogadom a díjakat, de nem
fürdőzöm benne. Nagyon jólesik, de baj is lenne, ha egy művész emiatt csinálná, emiatt játszana. Nem
vagyok kitüntetés-függő, de kellemes volt a fogadás és szerda este még a Kossuth-díj vacsorára is
megyek, szép nap ez!”
Rengeteg fellépése van a következőkben is –
“Elég baj az hál’Istennek – nevetett Oszvald Marika. – Így szoktam mondani, mert tényleg nagyon jó, hogy
ilyen foglalkoztatott vagyok, de a szervezetem néha már jelez, hogy azért pihenni is kellene. De élvezem
izgalmas feladatokat még mindig, és ahogy szintén szoktam mondani, majd lopom a pihenést! “
Reméljük, hogy még sokáig szórakoztat bennünket – a lehető legjobb egészségben! forrás: 5letes.com