Lucélia Santos 1976-ban kapta meg Isaura szerepét a Rabszolgasors sorozatban.
A színésznő akkor mindössze 19 éves volt.
Óriási siker volt, rengeteg embert vonzott a tévé elé a sorozat.
A világ 80 országában vetítették, nálunk is. Sőt – még olyan pletyka is elterjedt, hogy néhányan gyűjtöttek
a rabszolgalány felszabadítására is…
Az idő azóta eltelt, és bár egy az egyben nem biztos hogy felismernénk – azt éreznénk, hogy valahonnan
nagyon ismerős.
Rengeteg dolgot megoszt profilján.
Manapság is vékony, nevetős, hosszú hajú.
1982-ben ment férjhez egy zeneszerzőhöz, még ugyanabban az évben megszületett kisfia. Sajnos a
házasság röpke 4 évig tartott.
Filmben utoljára három éve szerepelt, jelenleg nem forgat.
A fotó alatt egy videó is látható – teljesen “egyenesben”. A videó alatt pedig láthatjuk fürdőruhában is –
azért ennyi idősen nem semmi az alakja – azt hiszem, ebben megegyezhetünk. Forrás: magyarzona.net