Kevesen tudják, hogy most április 12-én ünnepelte születésnapját. Mégpedig a 76.-at.
20 teljes évig az egyik legismertebb rádiós-tévés személyiség volt. Ezelőtt 11 évvel jelentette be, hogy
visszavonul.
Azóta meg kellett küzdenie egy komoly betegséggel.
Jelenleg az interneten aktív, minden második csütörtökön a Youtubeon teszi közzé videóit, készít élő
streamingadást, ez tölti fel, ez élteti.
És ez egyáltalán nem rossz. Vagy inkább alapvetően jó hír, és remélhetőleg igazi siker lett a
végeredmény.
A legendás rádiós kiállította képeit, van ami igencsak szép összeget ér.
Nem tudják sokan róla, hogy hosszú időszakon keresztül fotózott, aztán a fotókat számítógépes
programokkal módosította.
S mint más kiállításokon is – a képeket meg is lehetett venni. Volt, amit olcsóbban, harmincezer körüli, és
volt olyan is, ami százezer forint feletti.
Nem csoda, hogy ennyibe kerülnek, hisz maga a vászon sem olcsó, aztán a keretezésről ne is beszéljünk…
Manapság viszont nem készít már képeket. Ezen a korszakán túl van.
„– Már tárgyalunk arról, hogy esetleg más helyeken is láthatják majd az emberek ezeket az alkotásokat…
lesz ebből még vándorkiállítás „
Boros Lajos hosszú betegsége idején felélte tartalékait, nyáron arról beszélt a 24.hu-nak, hogy 18 féle
gyógyszert szed rendszeresen, aminek kiteremtése több tízezres tétel.
Ezért szeretett volna egy rádiós munkát.”Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni,
megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell
szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres
tételről beszélünk. Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen,
nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés”
Nyilván, ha a kiállítás sikeres volt – az is sokat lendíthetett a helyzeten.
És azért nem utolsó dolog, ha az ember nappalijában egy Boros Lajos kép lóg… Nemde?

Forrás: 5letes.com