Várkonyi Andrea mindig is egy kedves, szerethető személyiség volt, akit a tévénézők szívesen néztek,
követtek nem csak a különféle műsorokban, de a közösségi oldalakon is. – Mondják közeli ismerősei
Mióta Mészáros Lőrinc felesége lett, azóta még nagyobb figyelem irányult a műsorvezető felé, aki ma már
nem csak ebből él, sikeres üzletasszony lett belőle.
A nagy figyelem miatt tudatosan visszavonult a nyilvánosságtól, kevesebbet posztol közösségi oldalaira és
kevesebbet mutatkozik különféle eseményeken is. Sőt, olvasni lehetett arról is, hogy baráti körét is
szűkebbre cserélte az utóbbi években, sok mindenkiről kiderült ugyanis, hogy mégsem bízhat meg
bennük.
Várkonyi Andrea azóta ha mutatkozik bárhol, a fotósok kereszttűzébe kerül azonnal, teljes
ruházatát, viselkedését kielemzik és hosszú ideig cikkeznek róla az újságok.
Kevesen tudják róla, hogy 2020-ban megalapította a saját reklámügynökségét, ami sikeresen működik,
mára már a cég 40 alkalmazottal üzemel. Az ügynökség a Mészáros-csoport tulajdonában lévő Andrássy
úti villában található.
A Story magazinnak Várkonyi Andrea egyik munkatársa mesélt arról, hogy valójában milyen főnök a
sikeres üzletasszony:
– Andi sokat bejár, reggel érkezik, és dolgozik, amíg szükség van rá. A legjobb szakemberekkel vette
körbe magát…..
Ő A FŐNÖK, DE NEM JÁTSSZA MEG MAGÁT, NINCSENEK ALLŰRJEI, MINDIG KEDVES.
– Olyan, aki odafigyel a jó munkakörülményekre, a jó hangulatra is, pszichológusként tudja, ez utóbbi
mennyire fontos a hatékonyság szempontjából.
Várkonyi Andrea egy igazi szerethető főnök, akihez az alkalmazottak szívesen járnak be minden reggel, a
kedvesség és bájosság, ami a televízió képernyőin keresztül sugárzik, Andrea valódi személyiségét
tükrözik. Forrás: 5letes.com