Másodfokon ma ítélkeztek az ügyben.
Mint ismeretes, a 3 éves Dávidka 2019. augusztus 31-én egy rendezvényen vett részt Zuglóban
édesanyjával, testvérébel és barátaikkal. Egy óvatlan pillanatban a Füredi utca kereszteződésében kihúzta
kezét az őt átkísérni akaró kezéből és kifutott az úttestre, ahol egy szabályosan közlekedő gépkocsi
elütötte. Sajnos a gyermek életét nem lehetett megmenteni.
Nyomoztak az ügyben, majd jó pár bírósági tárgyalás következett.
Először az édesanya volt a vádlott, aztán őt felmentették, majd barátnőjét vádolták meg azzal, hogy nem
figyelt a gyermekre, nem fogta a kisfiú kezét a baleset előtt.
Múlt év szeptemberében a bíróság felmentette P. Carment, ám – mivel az ügyész fellebbezett, ezért
másodfokra került az ügy.
Hiába reménykedtek a szülők, hogy végre – akkor – pont kerül az eset végére. Sajnos a gyermek élete már
nem visszaállítható, az anya és a barátnő is szerették a gyermeket, figyeltek rá, véleményük szerint ez egy
szörnyű véletlen volt.
A másodfokú tárgyaláson viszont pontot tettek az ügy végére – legalábbis nagy eséllyel.
A barátnő – P. Carmen – ezen a tárgyaláson sem jelent meg. Ez egyáltalán nem furcsa, mert nehéz dolog
ez, hisz születhet bármilyen felmentő ítélet – a lelkiismeret furdalás, az önhibáztatás az sajnos mind az
édesanyát, mind Carment – élete végéig elkíséri.
Az ügyész arról beszélt, hogy azért, mert az édesanya nem vádlott, még a barátnő lehet az.
Egy szemtanú állítása szerint Carmen fogta a gyermek kezét, ám a kisfiú kirántotta a kezét. Az ügyész
véleménye szerint a hölgyet mikor a gyermek vele volt gondozási kötelezettség terhelte.
Feltette a kérdést, hogy azzal, hogy fogta a gyermek kezét – vajon mindent megtett-e a kicsi
biztonságáért?
Ha nem fogja meg a kezét – az egy külön kategória. De mikor megfelelő egy kézfogás?
Akkor lehetett volna elkerülni a balesetet, ha a gyermek kezét erőteljesen fogja meg, s nem tudja kihúzni
a gyerek simán.
Tudni kell, hogy Dávidka már egyszer kiszaladt egy nagyforgalmú útra, hogy átmenjen testvéréhez.
Carmen ismerte ezt a történetet.
Az ügyész szerint ez gondatlanságból elkövetett bűncselekmény.
Az ügyész szerint pont az előzmények miatt lehetett tudatában a veszélynek P. Carmen.
Szerinte – mivel nagy a lelki teher egy általános büntetésre lenne szükség, hogy hasonló szörnyűségeket
megelőzhessenek, ezért ő szabadságvesztés büntetést javasolt, de felfüggesztve.
Ezután Borbély Zoltán beszélt, az elhunyt gyermek jogi képviselője.
Ő azt mondta, hogy a gyermek nevében nem szeretné vádolni az édesanyát, maga a megtörtént eset épp
elég büntetés. Forrás: 5letes.com