Már egy ideje sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben Tápai Szabina és Kucsera Gábor között, többször felreppent a hír, hogy talán már nem is élnek egy fedél alatt.

Eddig ezeket a híreket egyik fél sem erősítette meg és nem is cáfolta, ma reggelre azonban a rajongókat váratlanul érték az újságok címlapjain szereplő felirat, mely szerint válnak.

Házasságuk soha nem volt zökkenőmentes, soha nem tagadták, hogy bizony többször szakítottak, majd harcoltak újra egymásért. Házasságukból 3 gyönyörű gyermek született. De úgy tűnik a sok küzdés végül mind hiába volt és mégis csak a válás mellett döntöttek.

NEM FOGOK SZÉPÍTENI, VOLT MEGCSALÁS. SOKÁIG NAGYON TÜRELMES ÉS ELFOGADÓ VOLTAM, DE EGYSZERŰEN RÁ KELLETT JÖNNÖM, HOGY NEM MŰKÖDIK KÖZTÜNK EZ AZ EGÉSZ. AZ ELMÚLT KÉT-HÁROM ÉVBEN TÚL SOK VOLT A NEGATÍV ENERGIA AZ ÉLETÜNKBEN, ÉS ERRE SE A GYEREKEKNEK, SE NEKÜNK NINCS SZÜKSÉGÜNK.

SZERETNÉK BOLDOG LENNI, SZERETNÉM, HA A FÉRJEM IS AZ LENNE, ÉS PERSZE A GYEREKEK IS.

NYOLC HÓNAPJA KÜLÖN ÉLÜNK, ÉS ÚGY ÉRZEM, ÍGY A JÓ MINDENKINEK,

– ENNEK ÍGY KELLETT LENNIE.

Szabina arról is beszélt, hogy az elmúlt hosszú-hosszú hónapok alatt azt várta, hogy férje talán tesz lépéseket afelé, hogy újra együtt folytassák az útjukat, de ez nem így történt. Forrás: magyarokklubja.com