Most jelentették be a nagyon szomorú hírt Ferenc pápáról: Ferenc pápa egészségügyi állapota továbbra is aggodalomra ad okot, miután szerdán ismét kórházba kellett mennie a továbbra is fennálló influenzás megbetegedése miatt.

Az olasz hírügynökség, az ANSA jelentése szerint a pápát egy fehér Fiat 500-as szállította a Tevere folyón levő szigeten található központi római kórházba. Ferenc pápa reggel részt vett a szerdai általános audiencián, azonban beszédét egy munkatársa olvasta fel helyette. Az audiencia után már a kórházba ment további vizsgálatokra.

A pápa a meghallgatáson elmondta, hogy továbbra is náthás, és az elmúlt napokban le kellett mondania néhány programját. Azonban vasárnap még tartotta a hagyományos beszédét a Szent Péter téren. Ferenc pápa egészségügyi problémái nem újkeletűek. November végén már influenzás tünetekkel küzdött, akkor a Gemelli-klinikán vizsgálták ki. Emiatt decemberben le kellett mondania egy külföldi útját Dubajba, ahol egy nemzetközi klímakonferencián lett volna jelen. Az 87 éves pápa állapotáról továbbra is figyelemmel kísérik, és a közelmúltban több alkalommal is gyengélkedése miatt kellett orvosi ellátásban részesülnie. Forrás: magyarokklubja.com