Gelje serpát két dolog miatt is ismerjük.

Egyrészt szomorú történet – Suhajda Szilárd keresésében ő is részt vett, de csak néhány felszerelését

találták meg a 4-es táborban.

Másrészt pedig ő az a hegyivezető, aki egy bajba jutott mászót a hátán cipelt le addig, amíg nem jöhetett

érte egy helikopter. 600 méteren keresztül.

Emberfeletti teljesítmény, ebben megegyezhetünk.

Május 18-án történt az eset, egy kínaival ment felfele a MOunt Everesten, meg akarták hódítani a csúcsot,

ám közben találkoztak ezzel a bizonyos maláj hegymászóval, Ravicsandrannal. Az 58 éves hegymászó

kötelekbe kapaszkodott, látszott rajta hogy bajban van. Kimerültnek látszott – lehetett tudni, hogy

segítség nélkül meghal.


Ezért a serpa megbeszélte kínai ügyfelével, hogy a csúcsot most hanyagolják, és le kellene vinni a maláj

mászót.

Hogy ezt megtehesse, ahhoz az ügyfelének is bólintani kellett rá, hisz az ő akarata ebben az esetben az

első.

Ő azt mondta, hogy rendben, segítsenek.


Gelje serpe ezután hálózsákba tekerbe Ravicsandrant, elkötötte a hátára, rögzítette, és 600 méteren

keresztül vitte a hátán, később pedig húzta lefele teljesen a Déli nyeregig. Ott már Nima Tahi is segített

neki, végül a mentőakció sikeres lett.


Eddig szép is a történet, csakhogy mikor a Ravicsandran hazaérkezett mindenkinek megköszönte életben

maradását – pusztán Gelje serpát hagyta ki. Márpedig ő tette a legtöbbet életéért.

Nem kellett más a kommentelőknek, számon kérték ezért. Egy ideig magyarázkodott, azt mondta, hogy

már korábban köszönetet mondott neki, de aztán gondolt egyet, és egyszerűen letiltotta Gelje Instagram-

oldalát, a kommenteket pedig egy az egyben törölte.

S hogy nem köszönte meg megmentésekor a mentést az is bizonyítja, hogy utána Gelje serpe kritikusan

fogalmazott a hegymászóról saját közösségi profilján – akit magvasan hálátlannak nevezett. Forrás: 5letes.com