Hihetetlen a sztori vége, valahogy ilyesmire nem gondolna az ember.
A benzinkúton talált egy férfi egy teli pénztárcát, iratokkal, és -pénztárcában – jelentős mennyiségű
készpénzzel.
Leadta tisztességes állampolgár módjára a dolgozóknak – hátha visszajut tulajdonosához.
Végül persze kiderült, hogy egy férfi felejtette véletlenül a benzinkúton tárcáját, ám szerencsére ez a
bizonyos vásárló megtalálta, így minden remény meg volt arra, hogy visszakapja.
Csakhogy a dolgozók nem így gondolták.
Mivel látták, hogy a tárca jelentős összeget tartalmaz, ezért úgy gondolták – osztoznak rajta.
Kamerán kívüli térbe mentek, s ott testvériesen szétosztották a 216 ezer forintot.
Pechjük volt, mert az ügylet kiderült, és rendőrségre, majd bíróságra került az ügy.
Bár a hír nem szól arról, hogy konkrétan hogy derült fény az esetre, esélyesen ebben is a biztonsági
kamera segített, hisz azt láthatták – hogy a megtaláló valóban becsületes volt, nem nyúlt hozzá a tárca
tartalmához.
Ha pedig a dolgozók valamelyik átadta eredeti tulajdonosának az üres tárcát, akkor bizony igazoltnak kell
lennie, hogy a bűnös a pult másik oldalán áll.
Végül két gyanúsított részt vett a közvetítői eljárásban, köztük és a sértett között megállapodás született,
ezért velük szemben az eljárást felfüggesztették.
A vádlott kivonta magát az eljárás alól, ezért ellene folytatódik a per, vádirat született.
A kárt a hármasfogat a sértettnek megtérítette. Forrás: 5letes.com