Szabó Zsófi az utóbbi két évben semmit nem posztolt volt férjéről, Kis Zsoltról, aki a kisfia édesapja. Míg válófélben voltak, nem volt igazán jó a kapcsolat köztük. Az édesanya az utóbbi hónapokban azonban többször is arra utalt bejegyzéseiből, hogy kisfia mennyire szereti az édesapját és jó kapcsolatot ápol vele. Sokan úgy látták, előbb-utóbb békülni fognak volt férjével. De nem így lett.
Igazuk lett a szabolcsiaknak, akik azt mondták, hogy a műsorvezető és volt férje ne kezdjék újra a kapcsolatukat.
Zsolti Nyíregyháza mellett lakik és a helyiek jól ismerik őt, de Zsófival is többször találkoztak. Szerintük nem érdemes visszatérniük egymáshoz, mert olyan problémák voltak köztük, melyek a mai napig nem változtak.
Ezt a műsorvezető és a vállalkozó fiatalember is belátták, de annyi változás azért történt köztük, hogy egyre jobb a kapcsolatuk és mostanában sokat nosztalgiáznak.
Kevesen tudják, hogy ő már kamaszkoruk óta ismerik egymást. A lovassportnak köszönhetően ismerkedtek meg, majd 2015 márciusában szerettek egymásba. Egy évvel később, 2016 októberében tartották az esküvőjüket, kisfiuk, Mendel 2017 decemberében született meg. Négy év házasság után határoztak úgy, hogy külön utakon folytatják tovább. Forrás: magyarzona.net