Szűcs Judith, az ’80-as évek legendás diszkókirálynője tavaly ünnepelte 70. születésnapját. Az ünnep csendesen telt el, a szakma sem köszöntötte nyilvánosan, és hosszú, több mint 50 éves pályafutása alatt sem kapott eddig semmilyen állami kitüntetést.
A Kiskegyednek adott interjúban őszintén elárulta, hogy ez miként érinti, és nyilvánosságra hozta, mennyi a jelenlegi nyugdíja. Az idősebb generációk számára Szűcs Judith neve jól ismert lehet, hiszen az ’80-as években ő volt az egyik legismertebb és legsikeresebb előadó a hazai diszkószíntéren. Azonban, bár hosszú és sikeres pályafutása volt, a nyilvános elismerések és az állami kitüntetések elmaradtak. Az interjú során Szűcs Judith őszintén beszélt az érzéseiről ezzel kapcsolatban. Elmondta, hogy bár sokat dolgozott és sokat tett azért, hogy szórakoztassa a közönséget, sosem kapott semmilyen állami elismerést érte. Az is szóba került, hogy az ’80-as évek sztárjai közül sokan megkapták a nemzet művésze vagy a Kossuth-díj elismeréseket, ő azonban minderre hiába várt.
ÉN EZT NEM FOGOM HANGOZTATNI, HOGY MEGÉRDEMELNÉK VALAMILYEN ÁLLAMI KITÜNTETÉST, DE BEVALLOM, AZÉRT TÖBBSZÖR ESZEMBE JUTOTT MÁR, HOGY JÓ LENNE VALAMI ELISMERÉS. RENGETEG FESZTIVÁLT NYERTEM KÜLFÖLDÖN, TÖBB HELYEN ELSŐ DÍJAKAT, FŐDÍJAKAT HOZTAM EL. NEM BÁNTJA NAGYON A LELKEMET, HOGY MÉG NEM KAPTAM ILYESMIT, DE BEVALLOM, AZÉRT NAGYON VÁGYOM ERRE. ÚGY ÉRZEM, EZ A HELYZET HASONLÍT A LÉZERES SZEMMŰTÉTEMHEZ. AMIKOR ELŐSZÖR MENTEM AZ ORVOSHOZ, HOGY MEG AKAROM MŰTENI, KÖZÖLTÉK VELEM, HOGY MÉG TÚL FIATAL VAGYOK EHHEZ, ÖREGEDJEK EGY KICSIT. ÚGY LÁTSZIK, UGYANEZ VAN A KITÜNTETÉSSEL IS, MÉG EHHEZ IS IDŐSÖDNÖM KELL. A SZEMMŰTÉTRE VÁRNOM KELLETT HÚSZ ÉVET, MIRE MEGCSINÁLTÁK, DE MOST MÁR LÁTOK KÖZELRE ÉS TÁVOLRA IS.
Pályatársai gyakran panaszkodnak, hogy a kis nyugdíjból nem tudnak megélni. Öntől sosem hallottunk ilyesmit. NEM SZERETEK PANASZKODNI, DE ÉN 28.600 FT-TAL KEZDTEM A KORAI NYUGDÍJBA MENÉST. AZÓTA, PÁR SZÁZALÉKKAL EMELTEK, DE ELŐFORDULT, HOGY MÁR ÉN IS BENYÚJTOTTAM KÉRVÉNYT ÉS ÍGY PÁR EZER FORINTTAL TÖBBET KAPOK. NEM AKAROK EZZEL FOGLALKOZNI A HÁTRALÉVŐ ÉLETEMBEN, MERT CSAK FELIDEGESÍTENÉM MAGAM. HA VAN FELLÉPÉSEM, ABBÓL ELVAGYOK. Forrás: magyarokklubja.com