A 74 éves színész most a Nők Lapjának nyilatkozott, és nyilatkozatában keserűen vall arról, hogy minden bizonnyal mindenki kímélni akarta, és senki nem figyelmeztette, mennyire nem néz ki jól: „legalább lett volna valaki, aki őszinte.
Aki a képembe mondja, hogy hát, te Revi, bizony rosszul nézel ki. Hogy a lélek is hálni jár beléd. Olyan, akivel őszintén meg tudtam volna beszélni a valós egészségi állapotomat, vagy az ebből adódó kilátásaimat!
Tudod, milyen rossz folyton mellébeszélni, hazudozni? Rákos voltam, vagyok, nem elmebeteg.” Reviczky Gábor júliusban árulta el, hogy kemoterápiára jár, mert a prosztatarák után áttétet is találtak nála: „áttétem van, többek között a csontjaimban… ez a legutóbbi vizsgálaton derült ki. Beláttam, hogy muszáj vállalnom a [kemoterápiás] kezelést, amiből hatot írtak ki. Ebből hármat már megkaptam, és a körülményekhez képest egész jól viseltem. Úgy tűnik, eredményes is, hiszen a prosztatámból már eltűntek a rákos sejtek. Bízom benne, hogy ez máshol is így lesz.” Reviczky Gábor többek között arról is beszél az interjúban, hogy éppen vadászni volt, amikor először elfogta az a rosszullét, aminek nyomán végül megtudta, hogy daganatos betegsége van. Így beszél arról, amikor éppen elrepült felette egy fácán, ő pedig rálőtt:
„Soha életemben nem találtam még el vadat, de akkor pont a lábam elé zuhant a tetem, és abban a pillanatban rosszul lettem. Gyorsan kórházba vittek, ahol rövid vizsgálat után közölték, hogy rákos vagyok. Rögtön három daganatom is van…” Reviczky Gábor élete rendkívül nehéz periódusán megy most keresztül a betegség miatt, de az interjúban azt is említi, hogy nem gondolta volna, hogy ennyi szeretetet és támogatást fog kapni az emberektől. Mint mondja, azt tervezi, hogy a kemoterápia végeztével ősszel visszatér a munkához. (Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu) Forrás: magyarokklubja.com