Életének 90. évében, kedd hajnalban elhunyt Tarr Mari színházi súgó, a Magyar Köztársaság Ezüst
Érdemkereszt kitüntetettje – tudatta a Madách Színház kedden az MTI-vel.
Tarr Mari díszlettervező férje, idősebb Tarr Béla (1926-1995) kísérőjeként került a Madách Színházba, ahol
épp hiányzott egy súgó. Ezt követően 55 éven át dolgozott a teátrumban. A napi színházi munkától a 80.
születésnapján, 2014 januárjában köszönt el.
Mesterségéről, valamint a kulisszák világáról és szereplőiről a színház iránt érdeklődők körében rendkívüli
sikert aratott Mesék a súgólyukból című estjén mesélt. Az előadásban állandó társa Dunai Tamás volt,
akivel az egész országban, sőt, a határon túli magyarlakta területeken is bemutatták történeteiket, amelyeket aztán könyvbe is foglaltak.
Hívő emberként bejárta szinte az összes Mária-kegyhelyet, 2012-ben Pándy Piroska operaénekesnővel. Forrás: 5letes.com