Figyelem ha 1964 után született akkor most tényleg bajban van Hétfőtől, Január 1-től! Most tényleg komoly a baj! Ha 1964 és 1984 között született akkor elkezdhet komolyan aggódni!
Ha 1964-1984 között születtél, akkor izgulhatsz!
Figyelem ha 1964 után születtél akkor most tényleg bajban vagy te is – A 30-50 éves korosztály jellemzően még aktív, dolgozik, de kevéssé gondol a jövőjére. A szülei is általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 90-110 ezer forint nyugdíjból próbálnak megélni. Ez a jelenlegi helyzet.
A média mindeközben azzal riogat minket, hogy mikor mi nyugdíjasak leszünk, akkor már nyugdíj sem lesz, vagy annyira alacsony összegű lesz a nyugdíj, hogy az nem fedezi majd a megélhetéseinket. Nem véletlen, hogy bevezették Magyarországon a szülőtartás jogi fogalmát. (A szülők igényt tarthatnak arra, hogy ha kevés – az ellátásukat nem fedező mértékű – a nyugdíjas járadékuk, akkor a gyereket pereljék annak kiegészítésére.) Hirdetés
Kinek higgyünk?
Mi a matematikában hiszünk. Ezért a SzámoldKi.hu portál szakértő csapatának segítségével elkészítettünk az Ön számára néhány olyan egyszerű kalkulátort, amely rávilágíthat erre a problémakörre. Ön csak számol, és a következtetések levonását is Önre bízzuk.
Magyarországon inkább a kényszer, a fejlett nyugati országokban döntés kérdése az, hogy nyugdíjba vonulás után a munkát vagy a pihenést választja az ember – így fogalmazott a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, Molnár László, amikor arról a KSH adatsorról kérdeztük, amely szerint évről évre emelkedik itthon a 65-, sőt a 70 éven felül munkát vállalók aránya.
Míg 2010-ben a 65-69 éves korosztályból 25 ezren dolgoztak, 2022-ben 84 ezren vállaltak munkát. A 70-74 éves korcsoportban is hasonló a tendencia, 2010-ben 6 ezren, 2022-ben 28 ezren voltak jelen a legális munkaerőpiacon. Az adatokból az is kiolvasható, hogy több férfi dolgozik, mint ahány nő. Hirdetés
Molnár László szerint az alacsony keresetek és indulónyugdíjak miatt vállal sok nyugdíjas munkát, hiszen az ellátás 20-30 százalékkal alacsonyabb, mint az utolsó évek átlagkeresete volt.
Az életszínvonalat pedig egyik hónapról a másikra igen nehéz ilyen arányban csökkenteni. Utalt a Policy Agenda elemzésére, amely szerint 2022-ben a nyugdíjasok több mint felének, 1,2 millió idősnek az ellátása nem érte el a nyugdíjas létminimum 145 ezer forintos szintjét. A nyugati országokban jók a fizetések, majd a nyugdíjak is, tisztességes megélhetési biztosító ellátásból élnek az idősek, és csak az dolgozik, akinek ahhoz valóban kedve van. A többiek viszont élvezik a jól megérdemelt pihenést, és utaznak, világot látnak.
Magyarországon nemcsak a nyugdíjast viheti rá a kényszer a munkára, hanem a társadalmi igény is. A háziorvosok átlagéletkora 65 év, ha ők nem dolgoznának tovább, nagy baj lenne. Több más egészségügyi területen sem lehet nélkülözni az idős orvosok munkáját. Igaz ez a nővérekre, illetve a szociális területen dolgozókra, pedagógusokra is.
Hasonlóan látja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szakértője is. Marosi János is úgy vélte, főleg a pénz a fő motiváló erő. Van olyan nyugdíjas ismerőse – mondta, aki azért dolgozik, mert még a lakáshitelét törleszti, egy másik pedig az unokájának segít saját otthonhoz jutni. Igaz az is, hogy van, akiknek aktivitásra van szüksége. Nem ebbe a körbe tartoznak a szociális munkakörben dolgozók, akiknek 90 százaléka nő. Az alacsony, 200-230 ezres fizetés miatt annyira kevés nyugdíjra számíthatnak, hogy abból csak nagyon szűkösen lehet megélni. Nem nagyon van más választásuk, minthogy idős korukban is dolgozzanak. Ugyanakkor szükség is van rájuk, hiszen az alacsony bérek, a megbecsülés hiánya és a lelkileg-fizikailag megterhelő munka miatt hatalmas a területen a munkaerőhiány. Ám az érem másik oldala, hogy a betegek, fogyatékkal élők mozgatása miatt ők maguk is komoly egészségkárosodással küzdenek – tette hozzá.
Megjegyezte azt is: hibásnak tartja a nyugdíjasok foglalkoztatását szabályozó, sokszor értelmezhetetlen és követhetetlen előírásokat. Mint mondta, nehezen fogadható el, hogy míg a versenyszférában korlátozás nélkül dolgozhatnak a nyugdíjasok, addig a közalkalmazottaknak, közszolgálati tisztviselőknek választaniuk kell a nyugdíj vagy a munka között, ami alól csak a gyermekvédelem-, szociális ellátás-, köz- és szakképzés területén dolgozók kivételek.
„Érzem, hogy ez sok fizikailag, de jól jön a pénz”
– A Marika családi örökség – intett a kaposvári vegyesbolt vezetője a hűtőpultba bepakoló, ősz hajú, szemüveges asszony felé. – Anno apámékkal kezdte az ipart, akkor még Áfész volt a hely, a fater a hentespultból indulva lett boltvezető, aztán a rendszerváltásnál átvette az üzletet. Marika pedig lassan ötven éve itt van. Ha lenne törzsgárdánk, szerintem ő lenne a névadója.
Az utolsó mondatokat már az idős asszony is hallotta, ugyanis egy láda cipeléséhez segítséget kérni lépett hozzánk. A hajlongást még bírja, az emelés viszont már nem megy, de ezen kívül mindent rábíznak, a felvágottaspulttól a polcfeltöltésig, sőt, a kasszában is otthonosan mozog.
– Öt forint húsz fillér volt tíz deka a párizsi, amikor kezdtem, most 269 – mosolyodott el visszagondolva a kezdetekre.
– Kereskedelmi iskolában végeztem, ez a második munkahelyem, az első években a nagy ABC-ben voltam, onnan jöttem át, s nem gondoltam volna, hogy örökre itt ragadok.
Az örökre szinte szó szerint értendő esetében, hiszen hét éve hivatalosan nyugdíjba ment, s bár akkor úgy tervezte, csak egy-két évet húz rá, mintegy kiegészíteni a nyugdíjat, s valamiféle átmenetet teremteni az aktív évek és a teljes leállás között, mégsem tudott elszakadni.
– Komoly érvágás lenne, ha egyszer csak bejelentené, ennyi volt, elég volt – vette vissza a szót a boltvezető. – A vevők imádják, a többségük hosszú évtizedek óta ismeri, s még a régi iskola, igazi kereskedő, úgy beszél mindenkivel, mintha a walesi herceg jött volna be kaviárért. manapság nem találni ilyen munkaerőt, lassan már semmilyent sem… Ráadásul már többször is kihúzott minket a slamasztikából, amikor elromlott a szeletelőgép. Nemrég éppen egy frissen végzett kislány állt a felvágottaspultban, a gép leállt, persze a vevők nem egybe akarták elvinni a parizert meg a sonkát.
– Csak annyit kérdeztem, vékonyra vagy vastagra? – mosolyodott el újra Marika. – Harminc évig így kellett kiszolgálni, benne maradt a rutin a kezemben. A kollégák csak néztek, nem akarták elhinni, hogy ezt nekünk tanították az iskolában.
A kérdésre, meddig tervez még a polcok között vagy a pult mögött, széttárta a kezét.
– Amíg bírom, maradok, nem tudnék otthon ülni, meg aztán itt fiatalabbnak is érzem magam – gondolkodott el. – Ma már csak hatórás állásban vagyok, vagy reggeltől délig, vagy délután egytől hétig jövök. Időnként már érzem, hogy ez is sok fizikailag, mert ez nem egy üldögélős szakma, de jól jön a pénz, így a nyugdíjjal együtt egész jól kijövök, nem kell szoronganom, miből vegyek ajándékot névnapra, születésnapra, karácsonyra az unokáknak.
László is az aktivitásra, s cseppet sem mellékesen a pénzre hivatkozott, miért is tért vissza másfél évnyi nyugdíjaslét után régi munkahelyére, a marcali vasipari céghez.
– Amikor közeledett a nyugdíj, alig vártam, hogy végre letegyem a szerszámokat, elterveztem, mi mindent fogok otthon csinálni, várt a kert, a gyümölcsös, és persze maratoni pecázások lebegtek a szemem előtt – magyarázta a 68 éves férfi, aki három éve ment nyugdíjba, de tavaly nyáron engedett volt-jelenkori főnöke szinte folyamatos csábításának, s ismét munkába állt. – Az első év szinte elröpült, szépen megjavítottam otthon mindent, amit kellett, még talán azt is, ami még nem romlott el, de, hogy ezt megelőzzem, kicseréltem. A kertben is jól elvoltam, de aztán kezdtek unalmassá válni a mindennapok.
Ettől még ellenállt volna a hívásoknak, ám megbetegedett a menye, kiesett egy kereset a fiáék családjából, ahol két gyerek is van, kellett nekik a segítség, s nemcsak természetben, anyagilag is. László és a felesége nyugdíja arra elég, hogy szépen beosztva megéljenek, de abból nem tudták volna támogatni a fia famíliáját, így átbeszélték az asszonnyal, s úgy döntöttek, egy évre visszamegy dolgozni. Forrás: magyarokklubja.com