Egy 16 hónapos kislány életébe került, hogy édesanyja a rendőrség szerint 10 napra egyedül hagyta clevelandi otthonukban, miközben ő elutazott egy tengerparti nyaralásra.

A 31 éves nő ellen gyilkosság vádjával indult eljárás: gyermekéről több mint egy hétig nem gondoskodott és teljesen egyedül hagyta az otthonukban. A kisbabát a helyszínre kiérkező szakemberek nyilvánították halottnak.

Mire a nő hazaért a vakációjáról, a gyermek már teljesen ki volt száradva, valamint vizelettel és ürülékkel átitatott ruhában és kiságyban feküdt. Az egyik szomszéd elmondta, nem ez volt az első eset, hogy a nő egyedül hagyta otthon a gyereket, hiába ajánlották fel neki többször is, hogy vigyáznak rá.

A gyanúsított együtt élt két lányával és a szüleivel, akik a nő nagyobbik gyerekével közösen már korábban elutaztak. Az anya bevallotta tettét a rendőrségnek. Forrás: magyarzona.net