Veres István Attila, a tartalékos alezredes, jelenleg is jogviszonyban van a Magyar Honvédséggel, mint önkéntes műveleti tartalékos katonatársaságának tagja – közölte a Honvédelmi Minisztérium az rtl.hu érdeklődésére.
Novák Katalin, a leköszönő államfő felesége tavaly egy öt hetes képzés után kapta meg a tartalékos alezredesi rangot. Ezt a rendkívüli szakmai tapasztalatai, képzettségei és a közjogi szerepe indokoltak.A Magyar Honvédség ekkor hangsúlyozta, hogy ez a rang reprezentálja Veres személyes végzettségét, szakmai tapasztalatait, valamint a közjogi szerepét.
Novák Katalin szombaton lemondott a köztársasági elnöki pozícióról, miután kiderült, hogy 2023 áprilisában kegyelmet adott egy pedofil segítőjének.
A Veres István által elnyert tartalékos alezredesi rangot sokan kritizálták, mivel éppen azon időszakban tett esküt, amikor több száz, becslések szerint akár 1800 katonát bocsátottak el a Magyar Honvédségtől. Később kiderült, hogy az exkatonák újbóli elhelyezkedését is megnehezítette a kormány. Konok Péter párbeszéde azért is érdekes, mert Novák Katalin férje a hivatalos indoklás miatt rendkívüli tapasztalatai miatt lett az, aki. Látva a Fidesz-kormány gyanús kinevezéseit, a már elcsépeltnek hangzó, de még mindig érvényes „uram-bátyám” viszonyokat, nem lepődnénk meg, ha egyik nap még parancsolgat az alezredes, a második nap már csak azt döntheti el, hogy univerzális fertőtlenítővel mossa fel a kantint vagy sima hipóval. forrás: magyarokklubja.com