Hamarosan folytatódik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere, amin nemcsak az derül ki, hogy kinél lesz kislányuk, Lilike, hanem az is, hogy hogyan osztják meg a vagyont.
Van min gondolkodnia L.L. Juniornak, hamarosan folytatódik ugyanis feleségel való válópere, amin az is kiderül, mi marad meg neki a vagyonából – erről a Bors közölt egy írást. A rapper azonban nem finomkodik Körtvélyessy Kingával, legalábbis nemrég nyilvánosan kifakadt.
Egy nárcisztikus embert nem tudsz harccal legyőzni, ez az egyetlen, ami örömet ad neki és élteti. Békét sem tudsz vele kötni, mert az egója nem engedi azt.Talán az ignorálás és a közöny lehet az egyetlen helyes út a nyugalom felé, de az meg lehetetlen, hiszen egy gyönyörű gyermekem van tőle, és beszélnünk kellene, de ő képtelen erre. Egyelőre imádkozom érte. Imádkozzunk mindnyájan a békéért a szívében – írta közösségi oldalán a zenész, aki Kingával való kapcsolata alatt szinte minden vagyonát a nőre íratta. Többek között cége és a 300 millió forintot érő ingatlana is már a nő tulajdona.
A Bors úgy fogalmazott,JUNIORNAK EGY ESÉLYE VAN, HA A BÍRÓSÁGON AZT MONDJA, HOGY A VAGYONT VAGY ANNAK NAGY RÉSZÉT A HÁZASSÁGA ELŐTT SZEREZTE… EKKOR AZONBAN ZSÁKUTCÁBAN TALÁLJA MAGÁT, MIVEL 2010 ÉS 2016 KÖZÖTT HOPP CSILLA ÉLETTÁRSA VOLT.A két fia édesanyja ez esetben szintén bejelentkezhet az akkoriban szerzett vagyon egy részéért (a különválásukkor nem tudott mit követelni, hiszen Juniornak semmi nem volt a nevén), mivel létezik vagyonmegosztás az élettársi kapcsolatok esetén is.
Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélésük alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását.A vagyonszaporulat meglétét annak kell bizonyítania, aki a megosztást követeli. (…) Az élettársak a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködésük arányában igényelhetnek részesedés. A részesedésben való közreműködés arányának megállapítása bizonyítási kérdés, amelynél figyelembe veszi a bíróság még a háztartásban, az élettársi közösségre tekintettel végzett munkát is” – hivatkozott a lap egy ügyvédi iroda honlapjára. Kérdés, hogy végül ki mellett köt ki a zenész, követői szerint vissza kéne mennie Kingához. Forrás: magyarzona.net