Bár a korábbi főpolgármester-jelölt kifelé azt mutatta, hogy rengeteg pénze van és luxuskörülmények

között éli a mindennapjait, ez csupán látszat volt – írta a lap. A fényűző élet mögött valójában

reklámszerződések, bérelt autók, lakások, valamint egyre gyűlő tartozások álltak.

ALBÉRLETBEN LAKOTT, A LUXUSAUTÓKAT BÉRELTE, VAGY CSAK ODAÁLLT MELLÉJÜK EGY-EGY FOTÓ

EREJÉIG,a sokak által irigyelt életvitele nagy része pedig reklámszerződések és céges megállapodások

eredménye.

Mindenki azt hitte, rengeteg pénze van, milliomos, pedig nem – mondta korábban a Blikknek

egy ismerőse, akitől akkor megtudtuk, hogyBERKI TARTOZÁSAIT A HALÁLA UTÁN A SZERETTEI KEZDTÉK EL RENDEZNI.

A fényűző életmód csupán látszat voltFORRÁS: INSTAGRAM.COM/BERKIKRISZTIAN


Felkeresték a hitelezőket, akikkek tárgyalásokat kezdtek, hogy csökkentsék vagy kiegyenlítsék a

tartozásokat. Krisztián édesanyja a Blikknek elárulta, hogy a volt férje mindent elrendezett abból a pénzből, amit Berki nála tartott.

Ügyvédi segítséggel megállapodott azokkal, akiknek a fiam tartozott, és ki is fizette őket. Volt miből,

Krisztiánnak ugyanis volt egy nagyobb összegnyi félretett pénze, amit az édesapjánál tartott. Erről a felesége is tudott, de nem férhetett hozzá.

Bár amikor a fiam meghalt,MAZSI EL AKARTA KÉRNI A PÉNZT, DE NEM ADTUK ODA.

– Amikor felvették a hitelt, Krisztián édesapja lett a kezes. A tragédia után azonban a volt férjem az

ügyvédje segítségével elintézte, hogy kiírják a tartozásból, így ehhez már semmi köze. Most már Mazsin

múlik, miként rendezi a tartozást – tette hozzá Berki édesanyja.

Forrás:5letes.com