A Nanga Parbat hegycsúcs a Himaláján 8125 méteren fekszik, az egyik legnehezebben mászható csúcs a

világon.

Varga Csaba eddig aklimatizálódott, június 29-én, helyi idő szerint hajnal 5-kor oxigénpótlás, és serpák

nélkül elindult a csúcsra, pontosabban először még a táborokat kellett elérnie.

A Kinshofer-fal megmászása után érte el az alaptábort, ami 6050 méteren van, ott egy éjszakát volt, majd

következő nap reggelén továbbindult, és délután három óra után havazásban elérte a 3-as tábort, ami

6750-en fekszik.

Varga szavait idézve:

“A kitett és meredek emelkedőn ismét több órás nehéz munka volt a táborhely kialakítása, majd

elmondása szerint kegyetlen hidegben, de nyugodtan telt az éjszakája és a mai napja.”

Most pedig jön a csúcstámadás….

Reméljük sikerül, de legalább időben visszafordul, ha valami gond adódik. Fotó: Mandiner – Video: RTL, 5letes.com