A fiatal férfit már hónapok óta nem látták szomszédjai, totális csend uralkodott háza környékén. De

valahogy eleinte nem gondoltak semmi rosszra, hisz elutazhatott, egyébként is régebben nem itt élt, csak

szeretett édesapja halála után költözött erre a környékre.

A szomszéd arról beszélt, hogy eleinte az volt fura, hogy régen nem látták már. Rendes fiatalember volt,

bár nagy kapcsolatuk nem volt vele, viszont édesapja a barátja volt.

T. János Debrecen környéki településről költözött Pestszentlőrincre apja halála után.

“Sajnáltuk őt nagyon, mert úgy tudom, hogy van egy felesége is, de ő beteg, akivel sokat kellett

foglalkoznia. Ráadásul az is nehezítette az életét, hogy néhány hónappal ezelőtt a szeretett apja is

meghalt.

Ekkor költözött ide mellénk, de már hónapok óta nem láttam és kezdett nagyon furcsa lenni…”

Aztán egyszer épp Jánosék háza előtt jött el, ami egy négyablakos, utcára néző ház, és valami nagyon

furcsa szagot érzett, s az ablakoknál hatalmas legyek voltak.


Ekkor gondolta, hogy baj van, szólni kell a rendőrségnek.

Végül a tűzoltók segítségével mentek be a rendőrök is, ott voltak a mentők is.

Persze utóbbiak már nem tudtak mit tenni.

A környéken úgy tudják, hogy a fiatal férfi önkezével vetett véget életének.

Belegondolni is szörnyű, hogy a szomszédok ott mentek minden nap a ház előtt hónapokon keresztül, s a

fal másik felén meg rettenet volt.

Hogy tettének oka mi volt, azt senki nem tudja – egy biztos, hogy nem jó megoldást választott.

Amennyiben úgy érzi, nincs kilátás, nincs értelme semminek, úgy kérjen rokonától, ismerősétől segítséget,

vagy hívja az ingyenes 116-123 telefonszámot – ingyenesen hívható. De nyugodtan hívhatja ilyen esetben

a mentők számát is, ők is segíteni fognak! Forrás: 5letes.com