Ebben a bűntényben minden késve történt.
Késve jelentették be az eltűnést (2 év után), nagysokára lettek meg a tettesek(lényegében egy éve), és mai
napig nem lehet tudni, pontosan hol lehet az áldozat, miért nem találták meg mindeddig.
Pedig az eset 9
éve történt.
Két tettes van, ők megmondták hol kell keresni, s bár a nyomozók átkutattak minden lehetséges helyet,
sajnos nincs meg a nagy méretű bőrönd, amit keresnek.
A szülők összetörtek – hisz ha nem is volt kapcsolatuk kályukkat – attól mmég a gyermekük volt. Nem
tehetett arról, hogy így megváltozott, hogy más világban élt balesete óta.
– Senki nem tudja átélni azt, amit én átélek, ezzel kelek, ezzel fekszem. Szörnyű érzés belegondolni abba,
hogy milyen aljas módon elbántak vele. Rémálmaimban újra meg újra átélem a lányom halálát.
Hiába
ment el otthonról és nem tudtam róla semmit sokáig, vártam haza. A remény tartott életben még mindig,
de sajnos már ez is elszállt – kesergett a Blikknek a szerencsétlenül járt fiatal édesanyja, Katalin.
Az áldozat utáni kutatást a rendőrség ez év február 16-án kezdete el, kutyákkal, talajradar segítségével. A
keresés most is folyik, de sajnos eredmény mindeddig nincs.
A vizsgálódás azt már kiderítette, hogy tettük idején a feltételezett tetteseknél semmilyen kerti eszköz
nem volt, ezért ásásra nem alkalmas eszközökkel, tortalapáttal, krumplinyomóval készítettek hevenyészve
egy nagyjából lábnyi gödröt, és abba rakták bele a nagyméretű bőröndöt – ami sajnos az áldozat
“koporsója” volt.
A tettesek lényegében elismerték a bűntényt, bár mindketten a másikra terelt.
Hogy pontosan mi is történt, azt majd kénytelen lesz a rendőrség kideríteni.
A lányt, az áldozatot 2013-ban – valós eltűnése előtt 1 évvel – elütötte egy gépkocsi, melynek
következtében súlyos sérülést szenvedett. Ezután más lett a viselkedése, labilis, kiszámíthatatlan lett, volt
ismerőseivel, barátaival sőt szüleivel is megszakította kapcsolatát.
Nem lehetett elérni, nem engedte magát elérni.
Ennek a következménye az, hogy szülei végül tényleges eltűnése, halála után 2 évvel jelentették be azt,
hogy fogalmuk sincs lányuk hollétéről.
Ez 2016-ban történt.
Akkortájt lényegében semmi komoly előrelépés nem történt, ellenben nemrég ismét kinyitották az aktát.
Rájöttek arra, hogy a tragédia idején ő egy győri albérletben élt egy házaspárnál.
Akik aztán egy nap megverték, bántalmazták. Méghozzá olyan súlyosan, hogy még a helyszínen belehalt
sérüléseibe.
A tettesek nem vállalták fel a bűntényt, hanem úgy döntöttek – eltüntetik a testet. Ezért belerakták egy
nagy, piros bőröndbe, majd taxit hívták, s a taxival egy erdős részre – Győr külterületébe – szállíttattják
magukat.
Majd a helyszínen a bőröndöt – lényegében elkaparták, mert ásásnak nem lehet nevezni.
A szülők reménykednek abban, hogy a rendőrség keresése eredményre vezet, hogy legalább méltó
módon elbúcsúzhasson gyermekétől. Forrás: 5letes.com