Állítólag a történet valós, néhány éve esett meg Dél-Amerikában.

Bár a férj és feleség kitartottak egymás mellett, életüket megkeserítette a férfi pénzéhsége, önzősége.

Annyira a pénz rabja volt, hogy amikor végrendelkezett meghagyta: Az összes pénzét temessék mellé,

rakják be koporsójába.

Mindketten vallásosak voltak, a feleségben fel sem merült, hogy nem teljesíti a kívánságát.

De próbálta úgy megoldani a dolgot, hogy később neki is legyen mit a tejbe aprítania.

Ezrt aztán a következőt fundálta ki:

A férfi halála után elintézett mindent szépen, lényegében megtette azt, amit a férj kívánt – egy szava sem

lehetett volna ellene.

A temetésen már épp engedték volna le a koporsót, amikor azt kinyittatta az asszony, és egy dobozkát

rakott bele, a férje mellé.


S nagy sóhajjal konstatálta – teljesítette férje kívánságát.

Véget ért a temetés, odament az asszonyhoz barátnője, s megkérdezte:

-Csak nem voltál olyan őrült, hogy eltemettetted vele minden pénzetek?

– Dehogynem, mindet melléraktam – felelte az özvegy – Rendben teljesítettek akaratát. Csak nem készpénzt tettem a dobozba, hanem egy bankkártyát. Ugyanis a pénzt beraktam a bankba egy folyószámlára.
Aztán kértem egy kártyát az én nevemre, no meg a férjemére is.
Hát – ezt a kártyát raktam a dobozba, a férjem mellé.
Bármikor kedve szottyan belőle költeni – simán megteheti….
Forrás: 5letes.com