A zsaruk azonnal a helyszínre siettek, és még nagyobb meglepetésükre a bejelentőt, egy 38 éves magyar nőt is ott találták, az asszony ugyanis nem menekült el, hanem nyugodtan, az udvaron várakozott a rendőrökre.

A lakásba beérve azonnal meglátták az eszméletlen férfit, aki lőtt sebbel feküdt a földön. A férfihez segítséget hívtak, a kiérkező mentősök pedig hosszú ideig próbálták újraéleszteni. A Vorarlberg.at szerint először úgy tűnt, sikerül megmenteni az életét, az újraélesztés ugyanis sikeres volt, azonban nem sokkal később szervezete összeomlott, és ekkor már hiába tettek meg bármit, végül a lakásban elhunyt.

A férfi súlyosan megsérült a lövés következtében. A gyanúsított maga hívta a segélyhívó számot, és ellenállás nélkül, a lövések leadásának helyszínén, a ház előtt letartóztatták

– mondta Hanspeter Krüsi rendőrségi szóvivő. 

A rendőrség hozzátette, hogy a magyar nő már jó ideje az ausztriai Vorarlbergben élt, a nyomozás eddigi állása szerint innen indult, és valószínűleg előre eltervezett céllal, ugyanis már az előre elcsomagolt fegyverrel utazott Svájcba. 

Azt egyelőre azonban nem tudni, hogy a magyar gyilkos pontosan milyen kapcsolatban állt a Svájcban élő, de osztrák állampolgárságú férfivel, sokan azt pletykálják, hogy szeretői viszonyban voltak. 

A bűncselekmény hátterét is nyomozzák, a nőt jelenleg kihallgatják

– közölték a helyi rendőrök. A nyomozást egy külön, erre az ügyre kirendelt csapat vizsgálja, akik a gyilkos fegyvert lefoglalták.

Forrás: magyarokklubja.com