Ismerős név bukkant fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „szégyenlistáján”, vagyis azon személyek között,

akik 2022. december 31-ig tízmillió forintot meghaladó adótartozást halmoztak fel. Szabó Kimmel Tamás

az egyéni vállalkozók szekciójában szerepel.

A színész a nyilvános céginformáció szerint jelenleg szünetelteti vállalkozói tevékenységét. Minden

bizonnyal az adótartozásának tudható be, hogy a cégtár átlag feletti kockázatúként értékeli a

vállalkozását.

Szabó Kimmelt a sajtósán keresztül sikerült elérnie a Blikknek, aki közölte, nem kívánnak nyilatkozni az

ügyben.

A színészt a legtöbben a Made in Hungaria című filmből és a TV2 sorozatából, a Mintaapákból ismerhetik,

de az évek során sok mozifilmben és színházi produkcióban is láthatta a közönség. A TV2 sorozatából

botrányos körülmények között távozott:

2021-ben a Mintaapák gyártócége a korábbi sztárok egy részétől

az általuk támasztott irreális feltételek és emberi, illetve viselkedési problémák miatt vált meg. Köztük

volt Szabó-Kimmel Tamás is, akivel szemben a TV2 akkoriban magatartásbeli problémákat emlegetett.

Nem volt elégedett a légkörrel, számára nehéz volt a közös munka. Nehéz volt egyes emberek

elvárásainak megfelelni, volt aki ezt fel is emlegette – ezt egy stábtag jelezte akkoriban.

A Blikk megkereste dr. Tran Dánielt, aki független jogi szakértőként nyilatkozott a témában.

– Ha valaki felkerül erre a listára, arra számíthat, hogy innentől kezdve széles körben hozzáférhető lesz a

tény, hogy köztartozása van. Ez nagyon sok mindenben akadály lehet; akár hitelfelvételnél, vagy állami

pályázatokban való indulásnál. Rontja az illető hitelminősítését, aminek sokrétű negatív következménye

lehet. Nem számít, kiről van szó, közismert vagy magánemberről, bizonyos üzleti vagy köztisztviselési

indulásában kizáró ok, ha köztartozása van – fogalmazott az ügyvéd. Forrás: 5letes.com