Milyen érzés lehet reggel úgy ébredni, hogy azt sem tudja az ember, hol éri majd az este?
Milyen lehet egy öltözet ruhában, barátok, vagy idegenek jóindulatában bízva a várost járni azzal a tudattal, hogy a holnap sem hoz megoldást? Nádasdy Zsóka február óta gyakorlatilag hajléktalan, pedig lenne hol laknia… ha a fia nem rakatta volna ki végrehajtókkal az otthonából.
Az édesanyámmal együtt éltünk, az ő lakásában – kezd kálváriája elmesélésébe a közgazdasági végzettségű Zsóka. – Ő azonban már tavaly meghalt, és csak ezután tudtam meg, hogy már nyolc évvel ezelőtt egy ajándékozási szerződéssel az unokájára, a fiamra hagyta a lakást. Ő pedig – noha korábban soha nem élt itt – kirakott onnan.
Zsóka egy ideig próbált ellenállni, s az ügyvédje tanácsára először nem is hagyta el addigi otthonát. Egy héttel később megjelent a fia, rendőröket és végrehajtót is hozott magával. Zsókát félreállították az útból, lecserélték a zárat, majd közölték vele, hogy mehet, amerre lát. Egy pár cipője maradt, illetve az a ruha, ami akkor rajta volt, minden más még mindig ott van otthonában, ahol korábban 12 évig élt az édesanyjával, s amit egy pillanat alatt kirántottak alóla. A fiáról sokat elmond, hogy egyáltalán eszébe jutott, hogy ezt megtegye vele. Egy olyan lakásból rakta ki, ahová nemcsak nem költözött be utána, de a környékére sem ment. Zsóka a történtek után hiába próbálta elérni, a fia arra sem méltatta, hogy a telefont felvegye (egyébként az ismerőseiknek sem, akik arra akarták rábeszélni, hogy engedje vissza az édesanyját a lakásba). Már évek óta jóformán semmilyen kapcsolatuk nem volt egymással, sőt, Zsóka úgy érzi, a fiát az sem érdekelné, ha ő nyom nélkül eltűnne az életből.
– Februárban felfogadtam egy ügyvédet, aki ideiglenes intézkedést kért: szerettük volna elérni, hogy legalább a ruháimért bemehessek. Ám a bíróság ezt nem engedélyezte – panaszolta Zsóka, aki azóta lényegében a hajléktalanok életét éli. Ismerősöknél húzza meg magát, napról napra él, s nemegyszer megesett már, hogy még délután sem tudta, hol hajtja álomra a fejét éjszaka. Ő maga is megdöbbent azon, hogy az idegenek mennyire segítőkészek vele: volt, aki felajánlotta, hogy kifizeti a telefonszámláját, van, aki – ha csak egy éjszakára is – hajlékot ad neki. Az asszony azonban mostanra nagyon elfáradt, nem tudja, meddig bírja még ezt az életet. A fiával nem akar pereskedni, de azt sem szeretné, hogy egy fillér nélkül kelljen az utcákat járnia, így most olyan jogi segítséget keres, amivel a lehető leggyorsabban rendeződne a sorsa.
Nincs sok esélye
Zsókának nem sok esélye van arra, hogy a jog segítségével rendezni tudja a sorsát. Az úgynevezett köteles részre, ami az örökhagyó leszármazottainak jár, az eltelt idő alapján már nem jogosult.
– Ha nyolc év eltelt azóta, hogy az idős asszony az unokájának ajándékozta a lakást, ennyi idő után erre már nem lehet hivatkozni – mondta Gaál Márton ügyvéd. – Az ő esetében ráadásul – ha munkaképes és egészséges – a fia a kötelező szülőtartással sem tartozik neki. Az asszony egyedül arra hivatkozhat, hogy az édesanyját ápolnia kellett, aminek költségei voltak: így az örökségből erre az összegre jogot lehet formálni, de ennek bizonyítása nagyon nehéz.
Kötelező szülőtartás
A kötelező szülőtartásról szóló jogszabály kimondja, hogy a nagykorú gyermeket peres eljárással kötelezhetik arra, hogy anyagilag rászoruló szülője vagy rokona számára tartásdíjat fizessen. Hogy mitől válik valaki jogosulttá a szülőtartásra? A fő ok a rászorultság, tehát az elsődleges tényező, hogy az illető önhibáján kívül nem képes eltartani saját magát. Ennek megállapításához szigorú vizsgálatoknak vetik alá a szülőt, ami magába foglalja a például a jövedelmi viszonyainak, ingatlanjainak és ingóságainak a felmérését is. Ezen felül figyelembe veszik a mentális és fizikai egészségi állapotát, az életkorát és a munkaképességét, azaz minden olyan körülményt, ami befolyásolja, hogy képes-e gondoskodni saját magáról. A törvény részletes szabályozása azonban számos kizáró okot is tartalmaz, így cseppet sem egyszerű annak a megállapítása, hogy mikor kerülhet valóban sor a kötelező szülőtartás elrendelésére.
Blikk.hu, magyarzona.net