Az énekesnő új párja korábban a brit királyi család előtt is táncolt.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, az énekesnő és a sztárséf egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy külön utakon folytatják. Nem sokkal a nagy bejelentés után az is kiderült, hogy Gabi másnap az új párjával, a Fricska Táncegyüttes egyik tagjával együtt jelent meg a jászberényi Csángó Fesztiválon, ahol lencsevégre is kapták.
Mióta az énekesnőt együtt látták a táncossal, rengetegen lettek kíváncsiak arra, hogy ki is valójában Tóth Gabi új szerelme. Az énekesnőnél 6 évvel fiatalabb, 29 éves Papp Máté Bence először 2014-be került be a hírekbe, azzal, hogy két társával világrekordot állított fel Gödöllőn: Papp Máté Bence, Papp Gergely Bálint és Moussa Ahmed két perc alatt összesen 3937 leütést, illetve csapást ért el, a táncosok hat másodpercenként váltották egymást.
( Friss hírekért kattints ide!)
A Papp testvérek otthonról hozták a tánc szeretetét, a szüleik alapították a Csángó Fesztivált, édesapjuk, Papp Imre a Jászság Népi Együttes alapítója. A két fiú a Gödöllői Táncegyüttesben csiszolta tudását, számos versenyen vettek részt. A táncegyüttesben kezdetben hatan voltak, a Zalai Kamaratánc Fesztiválon mutatkoztak be – írja a Femina. 2015-ben négy igennel bejutottak a Britain’s Got Talent tehetségkutatóba, aminek hetedik évadát 2013-ban a magyar Attraction árnyékszínház nyerte meg. Ugyanebben az évben a magyar képernyőn is bemutatkoztak, hiszen szerepeltek a hazai verzióban, az RTL Hungary’s Got Talent című műsorában is. Ezt követően felléptek a Monte-Carlo-rali zárónapján, a riói olimpián, a párizsi Eb-n, New Yorkban az ’56-os szabadságharc évfordulóján.
Tóth Gabi új szerelme a brit királyi család előtt is táncolt
Károly király még hercegként 2018. november 14-én ünnepelte a 70. születésnapját, a Buckingham-palota tróntermében pedig a Fricska Táncegyüttes tagjai is felléphettek a brit királyi család és vendégeik, így például a dán király, a görög herceg és az arab világ számos prominens tagja előtt – idézte fel a portál.
„A műsor után fogadtak bennünket a királyi család tagjai, Károly herceggel kezet ráztunk, erős kézfogása van, és megemlítette, hogy nagyon szeret Erdélybe járni, innen is jött a magyar kultúra iránti szeretet. II. Erzsébet is odajött hozzánk, és kellemesen csalódtam, mert azt hittem, nagyon nehéz lesz majd velük beszélgetni, de kellemesen csalódtam, közvetlenek voltak, őszintén kérdeztek és érdeklődtek. A királynő megkérdezte, nem fáj-e nagyon a kezünk, ahogy erősen csapjuk a testünket. Mondtuk neki, hogy hozzászoktunk. Valamikor szétnyílik a kezünk, például nekem is most kicsit, ezért is van befedve. Igazából attól féltünk, nehogy a szteppvas kicsússzon a cipőnkből, mert már volt olyan, hogy az első csapásnál a színpad szélén landolt. De hál’ istennek nem történt semmi ilyesmi” – mesélte akkor Papp Máté Bence.
2019-ben a Fricska Táncegyüttes négy főre bővült, tagjai Papp Gergő, Papp Máté, Popovics Márk és Szabó Dániel. Tóth Gabi új párja ráadásul tanítja is a táncot, online Ritmus Akadémiát hirdet gyerekeknek. Forrás: magyarzona.net