A férfi családjának jogi képviselője szerint már felvették a kapcsolatot az osztrák rendőrség képviselőivel, hogy válaszokat kapjanak az ügy kapcsán.
A Kronen Zeitung beszámolója alapján Burgenlandban, egy kavicsbánya közelében emberi csontokat és egy emberi koponyát találtak az önkéntesek, akik tavasszal az árokpartokat takarítják társadalmi munkában.
Ezt követően azonnal értesítették a hatóságokat, akik 15 percen belül a kiértek a helyszínre, majd további vizsgálatok céljából elszállították a maradványokat, s az ügy kapcsán dr. Lichy József, a 2017-ben eltűnt villanyszerelő családjának jogi képviselője nyilatkozott a Blikknek.
Úgy véli, a családapa maradványait találhatták meg az önkéntesek, ugyanis tény, hogy a gyilkossággal vádolt férfi Mácsik Zoltán eltűnése után járt Ausztriában, s pont azon a jánossomorjai határátkelőn ment át, ami a kőbányához közel található.
Remélhetőleg hamarosan kiderül az igazság
„Feltételezésem szerint a gyilkos ikrényi telkén lelőtte Zoltánt, aztán a holttestet autóba tette és Ausztriába hajtott vele. Talán azt hitte, és teszem hozzá, nem is rosszul, hogy egy elhagyott kőbánya közelében soha nem találják meg áldozatát. Ez az elképzelés hat évig be is jött, mígnem idén pont ott kezdték az önkéntesek a takarítást”
– mondta, hozzátéve, hogy már felvették a kapcsolatot az osztrák rendőrség képviselőivel, hogy válaszokat kapjanak ennek kapcsán.
Mácsik Zoltán 2017. március 31-én azzal búcsúzott a feleségétől és a lányától, hogy egy benzinkútnál találkozik korábbi munkatársával, É. Imrével, aki megadja neki a tartozását, ám a villanyszerelőt senki sem látta többé, a holtteste sem került elő.
A rendőrség később elfogta É. Imrét, akit az ügyészség Mácsikon kívül még egy villanyszerelő, Orlik Vilmos megölésével vádol. Az egykori győri vállalkozó börtönben van, ám mai napig tagadja a gyilkosságokat, mondván, a két eltűnt férfi bizonyára külföldön kezdett új életet, de ezt mindkét család kizártnak tartja. Forrás: magyarzona.net